|
Idézetek az életről
| Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni. |  | | |
| Ha az életkort az örökkévalósághoz hasonlítjuk, semmi különbség a rövid és a hosszú élet közt. |  | | |
| Aki képes haszontalanul elherdálni egy órát még nem jött rá, milyen értékes az élet. |  | | |
| Lépett már hangyabolyba? A maga számára nem jelent sokat. Csupán egy elhibázott lépés. Mindössze valami puha a lába alatt, amit a következő másodpercben már el is felejt, ahogy halad tovább a maga útján. De a hangyák, azok nem tudják elfelejteni. Az ő számukra egy világ dőlt össze. |  | | |
| Kerüld el a fertőzötteket. Könnyen megismered őket, mert a lázas ember félrebeszél. Akit a napsütésben is ráz a hideg, aki nem látja meg az útszéli virágokat, nem hallja meg a hajnalban ébredő rigót: az olyan ember közelében ne tartózkodj, mert gyanús, hogy ragályhordozó. |  | Te és a világ (Arról, ami időnként megfertőzi körülötted a levegőt) | |
| Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen. |  | | |
| Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz. |  | | |
| Az ember és az állat csupán vezeték, amelyen az élelem áthalad, élőlények sírboltja, halottak vendégfogadója, a romlás műhelye, mivel életét mások pusztulásából nyeri. |  | Krivácsi Anikó fordítása | |
| Tudományos könyvekben egy-egy lábjegyzetnek néha döntőbb szerep jut egy egész fejezetnél - és az életnek is vannak ilyen lábjegyzetei. |  | | |
| Kik éltüket utazásban töltik, sok ismeretségre tesznek szert, de barátokat nem szereznek. |  | | |
Tetszenek az idézetek? Oszd meg őket iWiWen! Helyezd el a nap idézetét a blogodban, honlapodon! |
|