|
Fekete István idézetek
| A boldogságot nem lehet megbeszélni, nem lehet megosztani, és nem lehet megtartani. |   | | |
| Nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van. | | | | |
| Ilyenkor - így karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése. | | | | |
| Az éjszakából régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében. | | | | |
| Meggyújtottam a gyertyákat, és karácsony lett egyszerre, kívül és belül, közeli és tűnő, messzi múlhatatlan karácsony. | | | | |
| Nem tudom, másutt hogy van, de nálunk a rokonságot a karácsony osztályozta, illetőleg az ajándékok, amelyekkel ezek a rokonok kirukkoltak. | | | | |
Karácsonyeste szerényen megjelent Jancsi bácsi, énekelt egy verset, s a karácsonyi csomagot én nyújtottam át neki.
- Viselje egészséggel, Jani bácsi...
Ennyi volt az egész, de nekem ez volt a karácsony, amint a száraz, eres, öreg kezek mohó várakozással átvették a csomagot. | | | | |
Tetszenek az idézetek?
Oszd meg őket iWiWen!
Helyezd el a nap idézetét a blogodban, honlapodon! |
|
