|
Idézetek az öregségről
| Ne mondd azt, hogy öreg asszony vagy! Te egy örök asszony vagy. |  | (Emmának)
| |
| Az emberek megöregszenek, de sohasem javulnak meg. |  | | |
| Ha vissza akarunk fiatalodni, csak újra el kell követnünk egykori bolondságainkat. |  | | |
| Ha az embernek széles körű és aktív érdeklődése van, amelyben hatékonynak bizonyulhat, akkor nem kell éveinek számára, erre a pusztán statisztikai adatra gondolnia, még kevésbé hátralévő idejének valószínű rövidségére. |  | | |
| Ha én még egyszer 75 éves lehetnék! |  | (90. születésnapján)
| |
| Senki sem lehet annyira gazdag, hogy visszavásárolhassa a múltját. |  | | |
| Fiatalon tegyél szert olyasmire, ami kárpótol majd öregségedért. |  | Krivácsi Anikó fordítása | |
| Mint a hogy hajón tartózkodván, előrehaladását csak a parti tárgyak elmaradásán, tehát kisebbedésén látja meg az ember; úgy mindinkább való öregedését is azon látja meg, hogy mindig magasabb korú emberek tűnnek föl előtte fiataloknak. |  | | |
| Néha azt hisszük, hogy valami távoli helyre vágyódunk vissza, holott tulajdonképen csak az idő után vágyódunk, a mit ott átéltünk, mikor fiatalabbak és frissebbek voltunk. |  | | |
| Ne hidd azt, hogy nyugdíjas korodban pótolni tudod az addig el nem végzett tevékenységeidet. Akkor is időhiányban fogsz szenvedni. |  | | |
Tetszenek az idézetek? Oszd meg őket iWiWen! Helyezd el a nap idézetét a blogodban, honlapodon! |
|